Stephen King 1981-es regénye alapján az 1983-as veszett kutya horrorfilm Cujo csak egy volt a King film három adaptációjából, amelyek érkeztek ezekbe az évekbe. Cujo csatlakozott Christine, és az évtized legjobb King-adaptációja, The Dead Zone. Szerény kasszasiker, Cujo hasonlóan sok 1980-as évekbeli műfaji filmhez, lelkesedéssel élt a színház utáni utóélete során, amely több mint egy évszázada meghaladja.

Lee Gambin író és filmtörténész könyvet írt, címmel Dehogy, Semmi rossz itt: Cujo készítése, amely részletezi a film készítését. Lehetőségem volt beszélni Gambinnal a könyv kiadásának okairól, amelyet a BearManor Media. A könyv előrendelhető a kiadó honlapján.

DG: Mi inspirált egy könyv megírására a film készítéséről Cujo?

LG: Mindig is szerettem a filmet - és a könyvet. Úgy érzem, hogy a film hihetetlenül jól elkészített, feszes, szilárd mozgókép, és ráadásul egy dolog, amit nagyon csodálok benne, az összetettsége a nagyon egyenesen megtévesztő „leegyszerűsítő” történetbe rejtve. Ennek minden aspektusát szerettem volna megvizsgálni a könyvben, és ezen felül természetesen mindent megtudni a produkcióról. Emellett rengeteg munkámnak, amellyel a könyv megkezdése előtt dolgoztam, köze volt Cujo. Például írtam egy könyvet az ökororror filmekről Anyatermészet mészárolta le: A természetes horrorfilm felfedezése, és ebben írok tovább Cujo. És akkor volt / van kapcsolatom Dee Wallace-zal - a könyv feltérképezésének nagyon korai napjaiban dolgoztam Dee-vel a Monster Fest részeként itt, Melbourne-ben. Tehát ezek az elemek mind elősegítették ennek a könyvnek a kidolgozását, amely kimerítő feltárást jelent a filmben - tudományos szempontból is „elkészítés” szempontból.

Főigazgatóság: Mi volt a terved a könyv megírására, és hogyan alakult ez és hogyan alakult, amikor mélyebben beléptél az írás folyamatába?

LG: Éppen elkészült egy könyv, amely a készítésről szól A The Howling, és ez valóban diktálta, hogyan indultam el írni a könyvet Cujo. Ahogy strukturáltam A The Howling könyvnek jelenetenként kellett haladnia, és be kellett építenie a mamut mennyiségű interjút, amit kaptam érte. Úgy döntöttem, hogy ez egy szép út - valóban boncolgatni és kritikusan megvizsgálni a film narratív összetételét, tematikus összetevőit, karakterét és mitikus tulajdonságait, valamint hangot adni a filmen dolgozó embereknek. Cujo pontosan ugyanúgy van beállítva.

Főigazgatóság: Melyek a témái Cujo amit ezzel a könyvvel szeretett volna felfedezni?

LG: Annyi hihetetlen téma szőtt szövedékébe Cujo - ott van a természet zavarása, a házi nyugtalanság, a hűtlenség, az emberi választójog, az elidegenedés, a sötétség három napja, a „nő a viharban” archetípus, a megváltás, a képzelt és valóságos szörnyeteg. Úgy értem, ennek a filmnek olyan mélysége és intelligenciája van, és valóban sok mindent kell felfedezni. Mindezeken kívül több tucat interjú van, amelyek valóban őszinték és nagyvonalúak, így a könyv produkciós eleme hatalmas. Valóban úgy érzem, hogy ez a könyvkészítés végső része - elég büszke vagyok rá. Tényleg megpróbáltam kőzetet sem hagyni.

DG: Mi volt a legnagyobb kihívás a könyv megírásakor?

LG: Az a tény, hogy sok olyan ember volt, aki már nincs köztünk, elképesztő lett volna a fedélzeten lenni. Például Barbara Turner forgatókönyvíró elhunyt egy hónappal azelőtt, hogy elkezdtem volna dolgozni a könyvvel (például az interjúk összegyűjtésekor), és ez szomorú volt, mert annyira szerves volt. A szerkesztő, Neil Machlis, aki ilyen kiváló munkát végzett, már nem él, ezért elképesztő lett volna a közreműködése. De úgy érzem, több mint harminc interjú egy csomó Cujo öregdiival enyhén szólva is egészséges!

DG: Kivel készített interjút a könyvhöz?

LG: Dee Wallace, Lewis Teague, Danny Pintauro, Daniel Hugh Kelly - annyi ember. Gary Morgan csodálatos mesemondó; ő volt a kutyaruhás srác! Teresa Ann Miller is mesélt apjáról, Karl Lewis Miller állattanásról, így nagyon kedves volt mindent hallani a filmhez használt Szent Bernátról. Robert és Kathy Clark bent vannak, és az SFX csapat tagjai voltak, így van néhány kiváló dolog, amely az animatronikus kutyát, a bábfejet, a kutyafejet tárgyalja, amelyet a Pinto ajtaján hajtanak be, és még sok minden mást. Olyan embereket is megkérdeztem, mint Danny Pintauro édesanyja, aki az egész forgatáson forgatott, a filmben részt vevő embereket, mielőtt Lewis Teague a fedélzetére lépett, például az eredetileg kinevezett rendezőt, Peter Medakot (ez az első alkalom, amikor erről beszélt) és DOP-ja, Tony Richmond. Nagyon sok ember van itt.

DG: Mondj valamit a filmről, amit nem tudnék, ha nem olvasom el ezt a könyvet?

LG: Ó, sok olyan dolog van, amelyet biztosan a legkeményebb rajongók sem tudnának. Egy dolog igazán meglepett, hogy volt egy törölt jelenet, amelyről Robert Craighead színész beszélt velem. Ez közvetlenül azelőtt következik be, hogy Kaiulani Lee karaktere elmondja Ed Lauternek, hogy megnyerte a sorsolást, és néhány perccel azelőtt, hogy Ed megtalálja a motoremelőt a garázsában. Craighead egy kézbesítőt játszik, aki párjával együtt ledobja a gépet, hogy aztán egy izgatott Cujóval találkozzon, aki felugrik és megijeszti őket. Ez még azelőtt van, hogy a veszettség vírus valóban megragadta volna a szegény kakilát, ezért még mindig zavart mindez. Craighead azt mondta nekem, hogy Lewis Teague úgy gondolta, hogy a jelenet „fényre” vált ki, és hogy ezt látva a közönséget el fogja dobni Cujo ilyen egyenes, állandó komoly hangvételű film. A helyszínen Craighead és társa felgyorsult a szállítókocsijukban, egyikük a madarat a Szent Bernard felé fordította. Van egy remek állomásom belőle, amely a könyvben szerepelni fog.

DG: Lee, ha visszatekintünk ennek a könyvnek az írására, van-e egy emlék - vagy egy anekdota, amelyet egy interjú alanya adott Önnek -, amely kiemelkedik a fejében, amikor felidézzük ezt a folyamatot?

LG: Jó kérdés - de őszintén szólva az interjúalanyok többsége elképesztő betekintést nyújtott, amely örökre megmarad bennem. Egy dolog, amit el kell mondanom, ez sokat jelent számomra, az a tény, hogy valamilyen kis módon áthidaltam egy harminc plusz éves különbséget Peter Medak és Lewis Teague között. Medak azt mondta nekem, hogy nem volt hajlandó megnézni a filmet, miután kirúgták a projektből (ez volt az egyetlen film, amelyből valaha kirúgták - elhagyta azokat a filmeket, mint például Barbra Streisand és Sean Connery, például nagy projektek) volt az első, akitől elbocsátották). De aztán este, mielőtt interjút készítettem volna vele, megnézte a filmet, és teljesen lenyűgözte. Amikor beszéltem vele, azt mondta, hogy adjak tovább gratulációt Lewis Teague-nek. Megcsináltam ezt, de tettem még valamit. Bemutattam a két férfit, és ennyi év után minden sértődöttséget megnyugtattam. Elég különleges volt.

DG: Lee, ha eszembe jut Cujo, Az 1980-as évek elejétől megjelent Stephen King-filmadaptációk tömegére gondolok. Cujo csak egyike volt az 1983-ban megjelent három King-adaptációnak Christine, és természetesen, The Dead Zone, amelyet sokan, köztük jómagam is, a King filmadaptációk egyik legjobbjának tartanak. Kérdés: Mit gondolsz, mit állít Cujo eltekintve a King többi film adaptációjától ebben az időszakban?

LG: Ez - 1983 - minden bizonnyal csodálatos év volt a King-adaptációk számára. Három kiváló rendező dolgozott ezeken a filmeken - John Carpenter, David Cronenberg és természetesen Lewis Teague -, valamint minden film ragyogó horrortársai, például Debra Hill és Dee Wallace stb. Cujo olyan filmekből, mint Christine és a A Holt zóna az a tény, hogy a valóságban megalapozott horrorfilmről van szó. Cujo a ritka Stephen King-történetek egyike (Szenvedés eszembe jut), amely nem támaszkodik természetfeletti horrorra - nincs telekinetikus tinédzser, kísértetjárta ház, vámpír vagy gyilkos autó. Ehelyett egyszerűen egy történetről szól egy nő, akit csapdába ejtett a saját személyes helyzete, majd végül egy veszett, 200 fontos St. Bernard csapdába esett.

DG: Lee, az interjúkon kívül milyen további anyagokat gyűjtött össze ehhez a könyvhöz, nevezetesen képeket, és hogyan találta meg mindezt?

LG: Rengeteg kutatást vontak be, de a legtöbb esetben maguktól az interjúalanyoktól szereztek be anyagokat.

DG: Lee, minden filmprodukciónak van egy története, egy átfogó konfliktusa vagy ritmusa, amely meghatározta a film készítését. Kérdés: Milyen volt a hangulat a forgatás során, a stáb és a stáb között, és voltak-e nagyobb konfliktusok a forgatás során?

LG: Cujo nagyon-nagyon bonyolult forgatás volt. Voltak feszültségek, viták bőven, sok félrebeszélés és ellenségeskedés. Ennek a másik oldalán azonban sok szeretet, támogatás, szolidaritás, gondoskodás, együttérzés és egység volt. Gondolom, attól függ, kit kérdezel! Úgy tűnik, hogy sok interjúalanynak problémája van a DOP Jan de Bonttal - aki soha nem válaszolt a megkeresésekre, és ezért valaki hiányzik a könyvből. Bámulatos volt az érvelés mindkét aspektusából hallani, és azt hallani, hogy a különböző emberek szívesebben dolgoznak - például Daniel Hugh Kelly gyűlölte azt a tényt, hogy Barbara Turner forgatókönyvét félretették Don Carlos Dunaway átírása miatt, míg Dee Wallace a a kevesebb több ”megközelítés a filmhez a párbeszéd szempontját tekintve.

DG: Lee, gondoltak-e a film Tad karakterének megölésére, összhangban a könyvvel, és voltak-e más olyan tételek, amelyeket elvetettek a forgatás megkezdése előtt?

LG: Dee Wallace sok dramaturgiai segítséget nyújtott ehhez a produkcióhoz, és valaki olyan nagylelkű és felfogó, mint Lewis Teague ezt felvette. Az egyik ilyen dolog Tad meggyilkolása volt. Hajlandó volt arra, hogy a gyermek ne haljon meg, és maga Stephen King is beleegyezett. A forgatókönyv eredeti vázlata Tad túlélte az ostromot. Ami a többi történetelemet illeti, elsősorban kettő esett el - az egyik volt a kapcsolat The Dead Zone és a Cujo ahol a kutyát Frank Dodd karakterének reinkarnációjának "tekintenék" (a gyilkos ban The Dead Zone). Ezt Barbara Turner eljátszotta és megrajzolta a forgatókönyv tervezetében. Medak Péter szerette ezt az ötletet. Ketten együtt dolgoztak a koncepciókon.

Turner forgatókönyvének tehát valamilyen természetfeletti eleme lenne. Ez egy olyan dolog, amit Teague teljesen eldob, amikor átveszi a filmet. Amikor Medakot elbocsátották, Turnert annyira megsértette, hogy azt mondta a stúdiónak, hogy nevében változtassa meg a nevét Lauren Currierre, és a természetfeletti részterületen végzett munkája teljesen elmaradt. Mindazonáltal az ostromsorozat az egész írása.

A második fő történetelem, amelyet az utolsó filmben kis jelentőségűvé tettek, Ed Lauter és Kaiulani Lee szereplői - Joe és Charity Camber - kapcsolata volt. Ráadásul voltak eredetileg odabent cuccok, amelyek magukban foglalják a gabonaféléket és így tovább. De igen, a film sokkal karcsúbb lett a végső kivitelezésben.

Főigazgatóság: Végül, Lee, mi ennek a könyvnek a története, az a benyomás, amely szerinted az olvasók számára megmarad a film, a film készítése és a készítés időtartama tekintetében?

LG: Úgy gondolom, hogy bárki, akit érdekel a filmtörténet, imádni fogja a forgatás történetét. Úgy gondolom, hogy ez a vegyes érzések igazán elképesztő sűrítése, és tökéletes példa az alkotói folyamatra, az alkotói élményre és a művészek ketyegésére.

Előrendelés Dehogy, Semmi rossz itt: A Cujo készítése itt.